Debreceni Törvényszék - fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete
Beküldés dátuma
2016.05.09. - 15:20
Szervezeti egység
Debreceni Törvényszék
A Debreceni Járásbíróság bűnösnek mondta ki egy rendbeli, társtettesként,, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletében H. J. vádlottat. Ezért őt halmazati büntetésként – egy korábbi ítélettel elrendelt próbára bocsátást megszüntetve – 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, továbbá 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vádlott a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. H. J.-nek az eljárás során keletkezett 1.895.010 forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie az állam javára.
A Debreceni Járásbíróság a bizonyítási eljárás során számos tanút, valamint igazságügyi genetikai-, fegyver-, informatikus szakértőt is meghallgatott. A személyi és okirati bizonyítékokat egyaránt mérlegelve a bíróság a vádiratban foglaltakat fogadta el ítélkezése alapjául.
H. J. és ismeretlen társa 2014. január 27-én jelentek meg a debreceni, Honvéd utcai Nemzeti Dohányboltban. Sötét maszkkal és sállal takarták el arcukat, s egy gázriasztó fegyvert is magukkal vittek. A boltba belépve a vádlott az eladóra fogta a fegyvert. A sértett azonban a pultnál lévő gombbal már akkor működésbe hozta a riasztórendszert, amikor a két férfi belépett az üzletbe.
A vádlott „Meg ne nyomd a gombot” felszólítással megkérdezte az eladót, hogy küldött-e pánikjelzést, a sértett azonban erre nemmel válaszolt. Ekkor a fegyvert kezében tartó támadó a magával hozott nylonzacskót a pultra dobta, majd a két férfi futva távozott a dohányboltból.
A bűncselekményhez használt riasztófegyvert a nyomozás során a rendőrök a vádlott lakásában lévő ágyneműtartóban találták meg. H. J. végig tagadta, hogy ő lett volna az egyik elkövető. Társa kilétére az eljárás során nem derült fény.
A Debreceni Járásbíróság ítélete nem jogerős. Az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.
A büntetőügy másodfokon a Debreceni Törvényszéken folytatódik.
Debrecen, 2016.05.09.