Debreceni Ítélőtábla – Súlyosított ítélet az emberrablási ügyben

Szervezeti egység
Debreceni Ítélőtábla

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a két nő (anya és lánya) a sértettek bizalmába férkőztek, majd őket a nyírábrányi lakásukba invitálták, onnan pedig csak azt követően akarták elengedni, ha pénzt adnak nekik. A fiatalabb vádlott Debrecenben prostituált volt és a lánytestvére által, egy ideiglenes szálláshelyén ismerkedett meg a férfi sértettel, akit az I. rendű vádlott 2019 augusztusában ott ismert meg, mivel ő akkoriban a lányait azon a szálláshelyen látogatta. Az anya az egyedülálló, beteg, támogatásra szoruló sértett bizalmába férkőzött és felajánlotta neki, hogy költözzön hozzájuk Nyírábrányba. Ezt azzal indokolta, hogy az egyik lánya terhes és az idős férfi a születendő gyermek apja. A hiszékeny, érzelmileg befolyásolható, magányos, betegeskedő sértett az I. rendű vádlott állítását elhitte és elment a nyírábrányi házba. Az I. rendű vádlott magához vette a férfi kézitáskáját, amelyben a személyes okmányai, valamint a bankkártyája volt és lányával együtt közölték vele, hogy azokat addig nem adják neki vissza, amíg a nyugdíját fel nem tudják venni. A sértett nem akarta megadni a bankkártyájához tartozó PIN-kódot, a nyírábrányi házból el is akart menni, ezért az I. rendű vádlott őt kétszer pofon ütötte. A vádlottak a sértettet nem engedték ki a nyári konyhából. A vádlottak a nehezen mozgó sértettel rendszeresen kiabáltak, az I. rendűvádlott bántalmazta is. A fenyegetések és az erőszak hatására a férfi még egy olyan okiratot is aláírt, amelynek tartalmát nem ismerte. A férfi 2019 szeptemberében a reggeli órákban ki tudott mászni a nyári konyha ablakán, majd a település polgármesteri hivatalába ment segítséget kérni, ahol az esetről értesítették a rendőrséget.  Korábban a vádlottak pénzszerzés miatt 2019 augusztusában egy nőismerősüket is a nyírábrányi lakásukba csalták. Pár nap múlva az idősebb vádlott elkérte a sértettől a személyes okmányait és a bankkártyáját. A nő bízott a vádlottakban, ezért megadta nekik a bankkártyájához tartozó azonosító kódot is. Másnap az idősebb vádlott azzal gyanúsította meg a sértettet, hogy ellopott tőlük 25 ezer forintot, majd megfenyegette, hogy addig nem fogja elengedni a házból, ameddig a pénzt vissza nem adja. A fiatalabbik vádlott ezt követően rátámadt a megrémült nőre és egy vascsővel testszerte ütlegelte, majd a későbbiekben egy bőr nadrágszíjjal ütötte az asszonyt, követelve tőle a pénzt. A fiatalabb vádlott ugyanezen a napon este a sértettet a nyári konyhába vitte és egy műanyag pohárból forró vizet locsolt a combjára, majd egy seprűnyéllel ütlegelte, azonban ekkor már a vádlottak 500 ezer forintot követeltek tőle. A sértettnek végül 2019 szeptemberében el tudott menekülni a házból és helyi lakosoktól kért segítséget. 

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2022 februárjában mindkét vádlottat, mint társtetteseket 2 rendbeli emberrablás bűntettében, testi sértés bűntettében és 7 rendbeli okirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért L. J-né I. rendű vádlottat 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra, B. Cs. II. rendű vádlottat 5 év 4 hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen ügyészség súlyosítás, a vádlottak és védőik felmentés miatt jelentettek be fellebbezést.

A Debreceni Ítélőtábla mindkét vádlott büntetését súlyosította. I. rendű vádlottét 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra, II. rendű vádlottét pedig 6 év 4 hónap fegyházbüntetésre. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére. A cselekmény minősítése is helyes és törvényes. A vádlottak által elkövetett súlyos bűncselekmény, fegyverrel elkövetett emberrablás bűntette. A testi sértés bűntette, a sértettek bántalmazása megközelítette a különös kegyetlenséggel való elkövetést. A 7 rendbeli okirattal visszaélés vétsége tekintetében az ítélőtábla szerint a 2 sértett esetében, 2–2 rendbeli társtettesként elkövetett okirattal visszaélés állapítható meg, hiszen a bankkártya nem minősül okiratnak. Az ítélőtábla szerint bár az elkövetett cselekmény nem a klasszikus emberrablás esete, de a személyi szabadság elvonása és a követelés teljesítése fejében való visszaadása emberrablásnak minősül, ami súlyos bűncselekmény. Az enyhítésnek nincsenek meg a törvényi feltételei. Az ítélet jogerős.  

Debrecen, 2022. június 30.

Debreceni Ítélőtábla Sajtóosztály