Debreceni Ítélőtábla - Sörözőben verekedett
A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 augusztusában egy sörözőben meccset nézett. Ennek során szóváltásba keveredett egy ismeretlen férfival, akitől ő és a barátja nem tudták nézni a tévét. A vitába beleszólt a későbbi sértett is, aki felszólította a vádlottat, hogy fejezze be az ordítást. A vádlott ekkor elhagyta a sörözőt. Néhány nappal később a sértett élettársával a söröző közelében lévő másik vendéglátóegységben volt, a vádlott pedig később egy barátjával érkezett a sörözőbe. Mindkét férfi ittas állapotban volt. A sértett tisztázni akarta a korábbi történéseket, ezért megindult a vádlott felé, aki szintén megindult a sértett irányába. A sértett tartva a vádlott bántalmazásától, őt egy alkalommal meglökte azért, hogy a vádlott távolabb kerüljön tőle. „Fejezzük be!”- mondta, majd megfordult és vissza akart menni a sörözőbe, de a vádlott egy sörösüveggel legalább háromszor a fejére ütött. A véletlennek köszönhető, hogy 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek a férfinak, mivel az eszköz és az elkövetés módja életveszélyes sérülés okozására is alkalmas volt.
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2023 januárjában D. T. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte, amelynek idejére elrendelte pártfogó felügyeletét. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.
A Debreceni Ítélőtábla dr. Háger Tamás vezette tanácsa a vádlott bűnösségének megállapítását törvényesnek tartotta, azonban nem tartotta alaposnak a felmentésére irányuló jogorvoslatot. A vádlott felfüggesztett szabadságvesztés büntetése inkább enyhe, mint súlyos, azonban a súlyosításra nem kerülhetett sor. Ugyanakkor az ítélőtábla a pártfogó felügyelet elrendelését nem tartotta szükségesnek ezért azt mellőzte. Így az ítélőtábla az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta.
Debrecen, 2023. május 16.
Debreceni Ítélőtábla Sajtóosztály