Debreceni Ítélőtábla - különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa eljárási hiba miatt hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket.
Az ügyről
Az első fokon eljárt Hajdúböszörményi Járásbíróság 2015 júniusában B. S. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette és 3 rb. zaklatás vétsége miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A másodfokon eljárt Debreceni Törvényszék 2015 decemberében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és 1 rb. zaklatás vétsége vonatkozásában a büntetőeljárást megszüntette. A vádlott fegyházbüntetését 5 évre, a közügyektől eltiltást pedig 6 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az ítéletet. A másodfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, a zaklatás vétségében a büntetőeljárás megszüntetése miatt, a bűnösség megállapítása érdekében. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott, valamint M. Lné és I. Iné sértettek egy ingatlanban élnek I. Iné házában Hajdúnánáson. 2014 júniusában a vádlott ittas állapotban egy baltával a kezében berontott a házba, ahol a többi sértett tartózkodott. Azzal fenyegette meg őket, hogy „Most mindenkit megölök!” Ekkor a sértetteknek sikerült a vádlottat meglökni és a kezéből kicsavarni a fejszét. A vádlott cselekménye a sértettekben komoly félelmet keltett. Másnap, miután a vádlott hazaérkezett rendőrségi előállításából, észlelte, hogy ismét a házban van M. I. A vádlott és M. I. sértett között korábbi ellentét állt fenn. A vádlott a konyhában, egy edényben vizet forralt, majd a zubogó vizet a szobában tartózkodó M. I. felsőtestére borította, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló, a testfelület 11%-ára kiterjedő I-II fokú égési sérüléseket szenvedett.
Debrecen, 2016. február 9.
A Debreceni Ítélőtábla Sajtóosztálya