Budapest Környéki Törvényszék – Kudarcba fulladt egy embercsempészéssel gyanúsított sofőr akciója – vele és 11 utasával szemben a magyar rendőrök intézkedtek

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék

 

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság az embercsempészés gyanúsítottját, akinek ügyében a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyoni haszonszerzés végett, államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt nyomoz.

2022. május 7-én a gyanúsított kocsival érkezett Szerbiából Magyarországra. Autójával egy embercsempész hálózat tagja által megadott helyre hajtott, ahol 7 indiai és 4 török állampolgár várt rá – ők korábban illegális módon jutottak be Magyarország területére. Miután a férfi beterelte ügyfeleit a járműbe, az M5-ös autópályán keresztül megindult velük az osztrák-magyar határ felé. Ausztriáig azonban nem jutottak el, mivel a Készenléti Rendőrség és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság egységei az M0-ás autóúton, Szigetszentmiklós közelében megállították a járművet, majd a sofőrt és 11 utasát elfogták.

Magyarországon bejelentett lakó-, illetve tartózkodási hellyel a gyanúsított nem rendelkezik. Emellett a terhére rótt cselekmény jelentős tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére (2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés) tekintettel fennáll vele szemben a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá a még ki nem hallgatott tanúk jogellenes befolyásolásával a bizonyítást megnehezítheti. Ezen kívül, az ügyészi indítvány szerint, megalapozottan feltehető, hogy a férfi embercsempészésből tartja fenn magát, amely miatt szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követhet el, ezért a letartóztatása indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal részben egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2022. június 10-ig. A bíróság a bűnismétlés veszélyét nem látta megalapozottnak a terhelttel szemben.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2022. május 10.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály