Budapest Környéki Törvényszék – Fél órára maradt magára a negyedik emeleti ablakból kizuhant 3 éves sértett – az ügy terheltjeivel szemben a Gödöllői Járásbíróság hirdette ki ítéletét
Három terhelt ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészég. 2022. május 16-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán a Gödöllői Járásbíróság hirdetett ítéletet az ügyben.
Két vádlott – az I. és a II. rendű – házastársi kapcsolatban élnek. Velük baráti kapcsolatot ápol a III. rendű vádlott, aki a kiskorú sértett keresztanyja volt.
2017. április 3-tól az I. és a II. vádlott a közös munkahelyükön, 3 műszakban, de egymással mindig azonos beosztás szerint dolgoztak. Emiatt a szülők a III. rendű vádlottól kértek segítséget abban, hogy vigyázzon a 3 éves kislányukra. Amikor a gyermek szülei délelőttös munkarendben látták el feladataikat, a III. rendű vádlott reggel 5 órakor érkezett meg hozzájuk, majd később óvodába kísérte a keresztlányát. Amikor az I. és II. rendű vádlottak délutános műszakban dolgoztak, reggel ők vitték óvodába a kicsit, délután pedig a keresztanyja ment érte és a szülők hazaérkezéséig maradt vele. Végül, a szülők éjszakás beosztásakor a III. rendű vádlott 21 órára ment át hozzájuk és reggel 6-ig vigyázott a sértettre, mert a munkába érés miatt el kellett érnie egy tömegközlekedési járatot. Ezeken a napokon a szülei hazaérkezését megelőzően a kislány legfeljebb fél órára magára maradt a lakásban. Indulását megelőzően a III. rendű vádlott elindított neki egy mesefilmet, hogy amikor a gyerek felébred, az lekösse a figyelmét. 2017. április 4-e és 2017. május 20-a között a 3 éves sértett 10 alkalommal maradt rövid időre egyedül a lakásban. Ezen esetek során kétszer fordult elő, hogy a gyermek felébredt, mielőtt a III. rendű vádlott elindult volna a lakásból. Egyik alkalommal a nő a férjét hívta, hogy menjen át és vigyázzon a kicsire, másodszor pedig a terhelt felöltöztette a kislányt és útközben átadta a hazafelé tartó szüleinek.
Ugyanakkor a többi nyolc esetben a sértett egyedül maradt az otthonában, ahol az életkoránál fogva nem tudta felmérni a veszélyforrásokat. Továbbá a kislány érzelmi fejlődése is veszélyeztetve volt, mivel megvolt az esélye annak, hogy ébredését követően megijed, pánikba esik az üres lakásban.
2017. május 20-án a reggeli órákban a kiskorú sértett kizuhant a negyedik emeleti otthona ablakán és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.
2022. május 16-án megtartott tárgyalásán a Gödöllői Járásbíróság – a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján és a vádirati tényállással részben egyetértve – az I. rendű vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évre felfüggesztette.
A II. rendű vádlottat a bíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek, ezért a férfit – halmazati büntetésül – 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Mindemellett a járásbíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. március 9-én kihirdetett és jogerős ítéletével a II. rendű vádlottat próbára bocsátó rendelkezést hatályon kívül helyezte és a próbára bocsátást megszüntette.
A III. rendű vádlottat a bíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 évre felfüggesztette.
Az ítélettel szembeni jogorvoslatra az ügyész, a tárgyaláson jelen lévő III. rendű vádlott és a három védő 3 nap gondolkodási időt tartottak fenn. Mivel az I. rendű- és a II. rendű vádlottak lemondtak a tárgyaláson való részvételről, ezért a járásbíróság döntésével szembeni fellebbezésre nekik a rendelkező rész kézhezvételét követően van lehetőségük, így az ítélet nem jogerős.
Budapest, 2022. május 16.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály