Balassagyarmati Törvényszék - vasúti baleset tárgyalása

Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék
2016. szeptember 20-án és 2016. szeptember 22-én (mindkét napon 9 órától) tárgyalja a Balassagyarmati Járásbíróság a Galgaguta és Acsa között, 2015 augusztusában történt súlyos vasúti baleset ügyét – az ügyész a MÁV-START Zrt. három alkalmazottját vádolja, s valamennyiük esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza.
 
2015. augusztus 16-án, nem sokkal délelőtt fél kilenc után két személyvonat frontálisan ütközött az Aszód-Balassagyarmat vasútvonalon, 4 utas és az egyik mozdonyvezető (aki vádlott is) súlyosan, míg 19 utas és két vasutas (köztük egy másik vádlott) könnyebben sérült, a vasutat ért anyagi kár majdnem 144 millió forint.
 
Az Aszódról induló vonat jelentős (20 perchez közelítő) késése miatt az egyvágányú pályán szemből érkező – Balassagyarmatról Aszódra tartó – másik szerelvényt aznap Nógrádkövesd helyett Acsa-Erdőkürtön kellett volna bevárni, erről a késésben lévő járat mozdonyvezetője és vezető jegyvizsgálója is írásbeli rendelkezést kapott Galgamácsán, az átvételt mindketten aláírásukkal igazolták, de a vád szerint az utasítást nem olvasták el.
Mulasztásukat még Acsa-Erdőkürtön sem pótolták, így a vezető jegyvizsgáló a találkozásra kijelölt állomáson „elmenesztette” a szerelvényt, anélkül hogy erre engedélyt kért volna, illetve bevárta volna a másik vonatot.
 
Néhány perc múlva – már Nógrád megye területén, egy nehezen belátható, „S” alakú, íves szakaszon – szemből feltűnt a Balassagyarmatról indított járat, ekkor a két vonat távolsága mintegy 250 méter, sebességük majdnem azonos (55-57 kilométer/óra) volt. A mozdonyvezetők által alkalmazott azonnali gyorsfékezés ellenére az ütközés bekövetkezett, addigra a szerelvények sebessége külön-külön 25-28 kilométer/órára csökkent.
 
Az ügyészség az aszód-balassagyarmati járat mozdonyvezetőjén és vezető jegyvizsgálóján kívül a galgamácsai forgalmi szolgálattevőt is felelősnek tartja, terhére róva, hogy ő az írásbeli rendelkezés átadásakor annak tartalmát – élőszóban – külön nem ismertette, illetve nem ismételtette el.
 
 
 
Balassagyarmat, 2016. szeptember 7.
 
 
A Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztálya