Balassagyarmati Törvényszék - szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntette

Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék

A Balassagyarmati Törvényszék 2015.november hó 27. napján hirdetett ítéletet a „warez ügyben” W.N. és 25 társa ellen, kiemelt jelentőségű büntető ügyben.

A törvényszék a vádlottak bűnösségét szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntettében, pénzmosás bűntettében, okirat hamisítás bűntettében állapította meg. A VII. és XXVI. r. vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette az ellenük emelt vád alól.

Az I-XXI., vádlottakkal szemben szabadságvesztést és pénzbüntetést szabott ki, míg a további vádlottakat pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását a vádlottak egy része vonatkozásában felfüggesztette. A bíróság több vádlottal szemben a szabadságvesztés  és pénzbüntetés mellett foglalkozástól eltiltást és vagyon elkobzást is alkalmazott.

Az ítélet szóbeli indokolásának lényege szerint a vádlottak egy része 2007. és 2009.áprilisa között emelt díjas sms fejében tették lehetővé különböző védett művek internetes oldalakról való elérését, anélkül hogy ehhez a jogtulajdonosok engedélyével rendelkeztek volna. E tevékenységükkel a sértetteknek vagyoni hátrányt okoztak.
Az sms-ből befolyt bevétel körülbelül fele K.B. hoz került (akivel szemben vádemelés nem történt, eljárást megszüntető ok miatt) míg a jelen ügy vádlottjai különböző mértékben részesültek a haszon másik feléből.
A bűncselekmény útján megszerzett bevétel tisztára mosásában vett részt a vádlottak másik része különböző formában.

A törvényszék ítélete szerint a bűnszervezet ismérvei nem állapíthatók meg, és az okozott  vagyoni hátrány is csak a kétséget kizáró mértékben róható a vádlottak terhére.

Az ítélet ellen az ügyész a bűnszervezet létének megállapítása és részben súlyosítás érdekében jelentett be fellebbezést, a vádlottak egy része felmentésért, illetve enyhítésért  fellebbezett.

Balassagyarmat, 2015. november 30.ű

A Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztálya