Balassagyarmati Törvényszék – Hetven nap elzárást szabott ki a bíróság a sörözőben garázdálkodó férfival szemben
A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson hetven nap elzárást szabott ki egy 37 éves salgótarjáni férfival szemben, garázdaság szabálysértése miatt.
A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint 2022. május 31-én, a késő délutáni órákban az eljárás alá vont személy egy salgótarjáni söröző teraszához ment, annak ellenére, hogy a tulajdonos már évekkel ezelőtt kitiltotta onnan garázda, összeférhetetlen viselkedése miatt. A férfi a söröző teraszán félmeztelenül, artikulálatlan hangon ordított, a vendégeket trágár szavak kíséretében szkanderozni hívta, később pedig obszcén szavakat kiabált a jelenlévők felé, majd mások italába engedély nélkül beleivott, a korábban levetett pólóját pedig a vendégek szatyraiban, táskáiban kereste. Az eljárás alá vont személy viselkedésén az idősebb emberek annyira megbotránkoztak, hogy távoztak, mások a söröző belsejébe mentek.
A férfi kezdetben a helyszínre hívott rendőrök utasításainak sem engedelmeskedett, szembefordult velük és a kezeivel hadonászott. A vele szemben alkalmazott alkoholteszter 1,436 milligramm/liter légalkohol-értéket jelzett. Korábban garázdaság szabálysértése miatt már felelősségre vonták őt, valamint jelenleg garázdaság vétsége miatt folyik ellene büntetőeljárás.
A bíróság az elzáráson túl a garázda férfit egy év időtartamra kitiltotta a sörözőből.
A bíróság döntése nem jogerős, mivel azzal szemben az eljárás alá vont személy fellebbezést jelentett be.
Salgótarján, 2022. június 8.
Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály