Balassagyarmati Törvényszék -  Elkötötte a pizzafutár autóját, majd a pénzét is ellopta

Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék

A vádlott az egyik balassagyarmati pizzéria kiszállításra használt autóját jogtalanul elvitte, majd azzal Salgótarjánba közlekedett közben pedig ellopta a pizzafutár pénzét is.

A Balassagyarmati Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott még 2022. július 26-án 14 óra 10 perc és 14 óra 30 perc közötti időben az egyik balassagyarmati pizzéria előtt parkoló, éttermi kiszállításra használt Fiat Punto típusú, a pizzériát üzemeltető kft. sértett tulajdonában álló, nyitott állapotban lévő autóba beült, hogy azt a sértett tudta és engedélye nélkül jogtalanul használja. A vádlott a gépkocsiban hagyott indítókulccsal a járművet elindította, és Szügy község irányába közlekedett, majd ezt követően Salgótarjánba ment, ahol a gépkocsit és az azt vezető vádlottat 16 óra 23 perckor rendőri ellenőrzés alá vonták.

A gépkocsit a bűncselekményt megelőzően a kft. alkalmazottja használta mint pizzafutár, aki a gépjárműben hagyta a pénztárcáját. A vádlott a pénztárcát jogtalan eltulajdonítási szándékkal a gépkocsi használata közben magához vette, a benne lévő pénzt kivette, és a tárcát a benne lévő igazolványokkal és bankkártyával együtt Szügy község területén eldobta. 

A Balassagyarmati Járásbíróság a korábban is hasonló jellegű bűncselekményeket elkövető vádlottat a 2023. május 23-án meghozott ítéletével jármű önkényes elvétele bűntette és lopás vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt, 2 év 6 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy a vádlott a kiszabott szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költségből 212.945.- forint megtérítésére is kötelezte.

A bíróság döntése nem jogerős, ugyanis az ügyészség a vádlott terhére, a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be.

Balassagyarmat, 2023. május 25.

Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály