Balassagyarmati Törvényszék - Börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki a sorozatos eltiltás ellenére ismét volán mögé ült

Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék

A Salgótarjáni Járásbíróság gyorsított eljárásban, a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a helyi férfit, aki február 26-án és 28-án is jár-művezetéstől eltiltás hatálya alatt vezette a gépkocsiját Salgótarjánban.
Az 54 éves terheltnek sosem volt jogosítványa, korábban már többször volt büntetve, sőt ugyanilyen bűncselekmény miatt két felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt is állt, február elején pedig elzárásra ítélték. A szabadságvesztés büntetésen túl a bíróság 2 évre eltiltotta őt a közügyek gyakor-lásától, és 6 évre a közúti járművezetéstől. 
A bíróság elrendelte továbbá a két korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását, azaz to-vábbi két év börtönbüntetést is le kell töltenie.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bűnismétlés fokozott veszélyé-re tekintettel a bíróság elrendelte a vádlott letartóztatását a másodfokú ítélet meghozataláig.

Salgótarján, 2023. március 3.